2011. február 7., hétfő

Mandulasajt

A nagy sikerre való tekintettel, tegnap is elkészült az e hétre való sajtom.

Most az arányok változtatásával tömörebb állagú, nagyon finom ízű sajt készült.
10 dkg áztatott hámozott őrölt mandulát vettem egy egységnek. Készítettem ugyan ennyi agar agart, 1 csészényi víz 1 teáskanál agar-garral.
Agar agarba reszeltem 2 fokhagymát, sót, 1 teás kanál utifűmagot és mediterrán fűszereket tettem még bele. Amikor az agar agar kéz melegre hűlt összekevertem a darált mandulával. Mivel dr Indu szerint fekete borsot és gyömbért kell rendszeresen használnom, a szélét fekete borssal szórtam meg.


Más kérdésem lenne még.
A képen a saját aszalt paradicsomom utolsó darabkái láthatók. Nem tudtam még nyáron, hogy milyen jó lesz majd télvíz idején, de a Lánykám imádja az olajban érlelt aszalt paradicsomot így neki készült eredetileg, aztán persze én is használtam belőle.
A piacon néztem ahol árulnak aszalványokat, volt is aszalt paradicsom de fekete. Vagy elégették, vagy fogalmam sincs mitől van, de nem mertem venni. Ti hol vásároltok aszalt paradicsomot?

2 megjegyzés:

Norka írta...

Fú de jó a sajt! Remélem lesz időm végre kipróbálni.
Aszalt parit én még mindig a sajátomat használom. A piacit nem hiszem, hogy elégették volna, de fogalmam sincs, hogy mitől olyan sötét.Tegnap láttam Pesten a teréz körúton, van egy keleti fűszerbolt, és nekik volt, elég jól nézett ki, de nem bio.

ezisén írta...

Köszi, tudom melyik az a bolt meg fogom nézni.