2011. április 18., hétfő

Vasárnap 40. nap

Március 9 óta tegnap a 40. nyers napomat ünnepeltem. Tényleg ünnepeltem egy kis nem nyerssel. Régóta vágytam tavaszi tekercsre, nem az olajban sült változatára persze, hanem erre a rizslapba csomagoltra. Pácolt zöldséggel töltöttem. Járt utána süti is persze.




Gitta zserbója ::))

Rengeteg pozitív változást élek meg nap mint nap. Tudom hogy sokaknak nehéz még elképzelni is hogy így étkezzenek. Bevallom az a belső hang mely most megint ide vezetett, már 2007-ben is e felé akart terelni. Gittával és Máthé Saroltával, valamint Nagy László Zoltánnal már akkor kapcsolatba kerültem. Persze még kellett idő hogy szakítani tudjak korábbi merev elképzelésemmel (mely a makrobiotikához kötött), hogy tavaly ősszel újra és idén tavasszal végleg bele vágjak.

Valószínű azért egyértelmű út ez számomra, mert nem a divat, nem a pénz, nem is súlyos egészségügyi problémák vezettek ide, vagyis nem külső késztetés, hanem egyszerűen az a belső iránytű mely mindenkiben működik, csak meg kell hallani a hangját, és aztán merni kell változtatni.

A tegnapi "ünneplés" után, persze a héten még továbbra is 100% nyersen étkezem, pénteken és szombaton nem böjtölök már, de azt tervezem, hogy csak zöld levezem.

6 megjegyzés:

Annamari írta...

Kedves SzEra!
Gratulálok! Biztos nagyon jó érzés lehet, amikor az ember elkezd változásokat tapasztalni a szervezetében egy új étrend hatására. Érdekelnének a makrobiotikus tapasztalataid is, lehet Neked írni e-mailt?
Köszönettel,
Annamari

ezisén írta...

Hát persze hogy lehet ::))

napkonyha5@gmail.hu

Sophia írta...

Gratulálok a 40 napodhoz! :) Sok sikert a továbbiakhoz!

Pfiszterné Nagy Erika írta...

Kedves SzEra,
Őszintén gratulálok, minden elismerésem, ahogy végig csináltad ezt a 40 napot!Engem is érdekelnek a tapasztalataid!
Erika

Norka írta...

Gratulálok!
Jó érzés, mikor az ember képes átlépni saját korlátain és határain. Nagyon ügyes vagy!

ezisén írta...

Sophia Erika Norka!!!
Köszönöm szépen. Tudjátok hogy nélkületek (a blogotok, támogatásotok nélkül) ez nem jött volna létre ::))