2010. december 3., péntek

Az első 15 nap


Szeretnék egy csoportnak segíteni azzal, hogy időnként rögzítem a haladásomat ezzel az életmódváltással. Ők a Névtelen Túlevők.Én is közéjük tartoztam, és biztos vagyok benne hogy ha abbahagynám az élő ételek fogyasztását újra előjönne a problémám. Nálam a cukor és finomított szénhidrát indította be  a folyamatot. A tanács hogy mindezt kerüld el. Próbált már valaki nem a ropogós kiflicsücsökre gondolni, amikor azt mondták neki, hogy ne gondolj rá. Igen, így kúszik az elmébe állandóan, főleg este minden kerülendő étel képe. Igen lehet ellenállni kinek 1-2 hétig, kinek 1-2 hónapig is sikerült (nekem is) Aztán egy helyzet, történés beindítja az egész lavinát. Ezen nem segített sem a makrobiotika, sem ayurvéda, sem más. Nálam már egy édesebb gyümölcs, vagy Piszkei tönköly kenyér is elindította a lavinát. Eddig!!!

Számomra teljesen hihetetlen, hogy már másnap ahogy nyers ételeket kezdtem enni
  • 100%-ot nőtt az energia szintem és ez így is maradt azóta is
  • nem kívánom a kávét. Ez nagy harc volt korábban bennem a tudásom (mely szerint savasít, a máj egy napig méregteleníti stb) és a gyakorlatom (reggel ólmosan indult a nap kávé nélkül) közötti ellentmondás miatt.
  • Évek óta nem éreztem azt a "teret" az izületeimben mint most. Napról napra szabadulnak fel a blokkok, és ez nagyon jó érzés.Régebben csak böjtöléskor volt ez a jó érzés.
  • Előbbiek miatt könnyebben jógázom
  • Sokkal mélyebbek a meditációim
  • Nincsenek kívánások és állandó agyalások mit is kéne enni címszóval. Na meg hogy mit kell elkerülnöm. Még meg sem ettem az ebédet, és már a következő étkezésen járt az eszem, lehettek ezek a leg-bióbb, leg- minőségibb ételek-de főttek voltak. Tehát nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem volt sem túlevésem, sem falásrohamom az elmúlt 20 napban. Pedig hetente 2-szer kenyeret sütök, azóta is.
  • Nem határoztam el most csak 75% nyers evést (Hippokratesz Intézet ajánlása) így nem kell csalnom, és áltatnom magam, ezt könnyen tudom bűntudat nélkül tartani, aztán majd ha kell alakul.
  • A beköszöntött hideg idő ellenére nem fázom jobban mint máskor ha ilyen időjárás van.
Ami talán negatívum:
  • Nagyon kell figyelnem a mértékre, ebben sokat segített Joan Napeledel könyvének elméleti része, hogy most ezen változtassak (Érdekes hogy azokon a lépcsőkön jutott el Joan is a nyers evésig ahogy én is-makrobiotika ayurvéda - így az itt szerzett elméletet is ötvözi a könyvében, így sok bennem felmerült elméleti kérdésre is választ kaptam)
  • mit mivel eszem, ételtársírás és hogy ne egyek sokfélét egyszerre.
  • alapos rágás (na ez minden étkezés alapja persze)
  • a súlyom is sokkal lassabban apad mint azt szeretném. Persze tudom, hogy nem lóverseny,meg eleve lassú az alap anyagcserém, és nem tökéletes az emésztésem sem, meg 55 éves vagyok, meg nőből is vagyok ::)) de ez mehetne gyorsabban is. (csak - 2  kg, igaz lehet ebből azért havi -4 kg is, Tudom, hogy olvastam Angela is 4 év alatt fogyta le a 71 kg-t ami átlag havi 1,5 kg jelent)  Kicsit gyorsítandó a dolgokat a reggeli mellé a vacsorám is zöld lé lesz, almával. Naponta csak egyszer, délben fogok normál nyers ételt enni pár napig. Eddig sem ettem édes gyümölcsöket, aszalványokat és nagyon kevés olajos magot fogyasztok, de valamennyi úgy érzem kell a téli időjárás és az agyműködés miatt is. Ezek nélkül ráadásul nagyon elszállósan éreztem magam, mint böjtöléskor, amit a mindennapokban azért nem szeretnék, hiszen vezetek, és dolgozom is.
Szóval ez egy hihetetlenül nagyszerű utazásnak tűnik.

    2 megjegyzés:

    Gitta írta...

    Erika, ezek a szavak azt hiszem sokat segítenek másoknak, akik még csak "barátkoznak" a nyers étkezéssel, de még nem mertek nekifogni.
    Nagyon köszönöm, hogy leírtad mindezt, mert engem is megerősít abban, hogy bátram ajánljam másoknak, hiszen többen is vagyunk már, akiknek pozitív élményt nyújtott ez a fajta táplálkozás.
    A fogyásról: sokan arra panaszkodnak, hogy túl sokat fogytak, és kérdezik, hogy nyers étkezéssel hogyan lehetne kicsit hízni...
    Az a havi 1-2 kiló nagyon jól hangzik, ami hosszú évek alatt jött föl, azok szépen lassan fognak lemenni, így a jó, a szervezetnek nem túl egészséges a gyors fogyás, a bőrnek is alkalmazkodni kell, jól van ez így.
    Kitartást kívánok neked, és további sikeres napkonyházást!

    ezisén írta...

    Drága Gitta!
    Köszönöm a biztatást!!! Nagyon jól esik. Nagyon sokat segít a blogod és a tanácsaid, és most már a könyved is, ezen az úton.