2010. december 13., hétfő

Lajos Atya tanácsai

Tudom, hogy nem mostani ez a könyv, hiszen 1990 ben adták ki elsőre, s drága Lajos Atya azóta csak a távolból osztja a tanácsait (már akkor is 84 éves volt).
Talán jó is hogy, így advent táján említhetem a nevét, hiszen lazarista szerzetesről és természetgyógyászról beszélünk.

Azért gondoltam, hogy írok róla egy picit, mert az elsők közt volt emlékeim szerint akik nagy hangsúlyt fektettek a nyers étel fogyasztásának fontosságára. Persze azóta sokkal több könyv jelent meg, de időrendben talán Edmond Bordeaux Székely művei előzik meg Lajos Atya tanítását. Sajnos személyesen nem ismerhettem, de egy róla készült videót sikerült vásárolnom még annak idején (milyen kár hogy nincs már videónk, így a kazettát nem tudom újra játszani, pedig nagyon jó lenne). A rossz minőségű felvételen is átsüt a derű és szeretet, mely írásából is sugárzik.

Véleménye szerint: "A nyers koszttal sok betegség megelőzhető, de ha mégis van valami panaszunk, legtöbbször az is gyógyítható természetes módon." A könyvben minden hagyományos zöldséghez van egy pár recept és jó tanács.

Talán még az is fontos a tanításaiból, hogy a táplálkozás mellett nagy hangsúlyt helyezett a mozgásra és a légző gyakorlatokra is, persze az imádság-meditáció mellett.

Ha a kezetek ügyébe akad olvassátok szeretettel

2 megjegyzés:

Mesterképző írta...

Sziasztok, üdvözlök mindenkit.Nem tudom ki tud segíteni::: Szeretném megkérdezni, hogy hogyan juthatok hozzá, Lajos Atya tanácsai könyvhöz? Szeretnék belőle!.Előre is köszönöm. ha kell a címem. belaapu@freemail.hu

SzEra írta...

Kedves Mesterképző!
Nekem egy nem eladó példányom van a könyvből. Sajnos nem tudok segíteni.