2011. augusztus 6., szombat

Kenyerek

Joannál lett számomra világos, hogy az ehető nyers kenyerek iránti vágyammal nem vagyok egyedül és hogy ennek jó minőségben történő elkészítése sokunk vágya. A kezdeti krékereim, vagy nap kekszeim, hát messze voltak finomtól, sok keserű és ehetetlen lett. Mostanára sokat javult a helyzet. Hiába a gyakorlat teszi itt is a mestert, bár mindig vannak kivételek akiknek azonnal jól sikerül. A sok magos kerek karikák amiket már mutattam mindig sikeresek és finomak. nekem csak az olajos mag tartalmukkal van gondom. Mert ha mellé a zöldégen-salátán olajos mag szósz van, netán sajt stb kerül a tetejére akkor az már nagyon megterhelő.,Tehát a toplistámon ott van, de inkább mint délutáni 1-2 darabban maximált csemege (ez persze nagy kihívás mert annál finomabb )
Szóval továbbra is próbálkozom kenyeres receptekkel.
Mivel most a friss csöves kukorica elérhető a piacon ebből készítettem tortilla lapokat. Turmixolás során citromot, pici lenmagot, sót és friss koriandert adtam hozzá. Aztán szépen megaszaltam, avókadóval, kukorica salátával, paradicsommal nagyon finom.

Aztán persze ki kellett próbáljam amit a hét végén Joannál tanultam. Nekem quinva volt a gluténmentes gabonákból itthon, így azt áztattam és 1 napig csíráztattam (1 csésze szárazon). Mikor ez elkészült napraforgómagot (fél csésze)  áztattam és együtt sűrű tésztává turmixoltam az egészet 1 evőkanál oliva olajjal és egy teás kanál sóval. Formáztam és aszaltam. Nagyon finom lett. Semleges ízű de ropogós bármivel kenhető, mellé ehető vagy csak úgy magában az íze miatt....

Hát egyre jobban imádom ezt nyers konyhát ::))

3 megjegyzés:

Pfiszterné Nagy Erika írta...

Szera nagyon ügyes vagy !! Szépen sikerültek! Én is úgy gondolom, hogy nagyon fontos a jóízű és állagú "Napkeksz", vagy kréker, mert a kenyeret jól lehet vele helyettesíteni. Most próbálkozom a kamuttal,végre kaptam a bio ABC-ben,Joannál ettem ilyet,remélem sikerül ugyanazt az ízt eltalálnom.

ezisén írta...

Köszönöm!!!!
Képzeld ma reggel találkoztam a bio piacon Joannal ::))) Jó volt pár szót megint konzultálni vele. Régen amikor nem ismertem szinte minden héten láttam, reggel korán (mi 6 körül vagyunk ott télen nyáron ). Mióta ismerem, meg nem szoktam látni, kivéve ma reggel.
Sajna kamut nem volt, így én is megyek a jövő héten a Bio ABC be. Csírát én is kóstoltam, az nekem is nagyon ízlett.

Sütő Mónika írta...

Ma én is kukoricázom:-) Már pihen az aszalóban, kíváncsi vagyok az eredményre!