2012. április 27., péntek

12-04-27


Igen befejeztem az elméletet::))

Tavaly olvastam először a 80-10-10 ről Sophia és Szamóca oldalán. Akkor vettem meg a könyvet, és meggyőző volt de nem annyira hogy azonnal átváltsak a nyers ételkészítésről erre a nagyon egyszerű étkezési módra.

Aztán az elmúlt évben sok helyen találtam erre az arányra és irányra hivatkozást, érdekes módon a legtöbbet a paleós oldalon. Ahogy újra és újra olvastam az elméletet, egyre inkább megfogott, és terveztem hogy gyümölcsszezonban pár hónapot így fogok étkezni, aztán meglátjuk.

Mivel kapható már lassan hazai eper, és remélhetőleg a többi gyümölcs is (bár a fagyok miatt nem tudom majd milyen áron) szépen terítékre kerül, úgy döntöttem belevágok. Nagy öröm hogy Zsu is ezen az ösvényen halad. Meg valószínű sokan még Iván vezetésével.

A 80-10-10 arányt itt a Cronométerben  figyelem és rögzítem. Érdekes hogy milyen könnyen át lehet lépni a 10-10% ot, már néhány bónus mandulával, amivel én korábban megajándékoztam magam.

De a lényeg, a tegnapi nap olyan volt, ahogy terveztem, betartottam a 80-10-10 arányt és még mozogni is sikerült ::)) Bár délben bekapcsolt a szokásos vészjelző, hogy nem én ezzel nem fogok jól lakni, az kizárt hogy csak gyümölccsel túléljem ezt a napot, de ezen a párbeszéden sikeresen túljutottam magammal és maradt minden a tervek szerint.



 



4 megjegyzés:

Sütő Mónika írta...

De jó ! Örülök neked, hogy 80/10/10 szerint eszel!:) Ez most 100% -os időszak? Az olajok, magok mennyisége igazán meghatározó, majd írjál, hogy mik a tapasztalataid:)

ezisén írta...

Igen!! Ez így van, de még (vagy már) csak két napja!! Írok róla most rendszeresen.

Szamóca írta...

Hű, nagy fába vágtad a fejszédet! ;-)
Sok erőt, kitartást hozzá. Hajrá, hajrá.

ezisén írta...

Köszönöm Szépen!